Molnár Ferenc: Tejeskávé

Rettenetes álom: feltaláltam a közönséges tejeskávét. Azt álmodtam, hogy jóízűen reggeliztem: kávét, zsömlével. De egyedül voltam a világon, aki így reggelizett. A tejeskávét még nem ismerte senki, mert azt én találtam fel. Meg voltam győződve, hogy ha az emberiség megismeri ezt a találmányt, ez lesz a világon a legelterjedtebb reggeli vagy ozsonna, és az emberek százmilliói fogják ezt az italt inni, napjában többször is. Elrohantam tehát egy nagy bankba, amely mindenféle iparvállalatokat finanszíroz, és bebocsáttatást nyertem a fő-főigazgatóhoz. Miután elmondtam, hogy feltaláltam egy italt, amelynek népszerűséget jósolok, az igazgató felkért, hogy ismertessem a találmányt. Rövidre fogom az előterjesztést, tehát csak ennyit mondtam :

— Ön embereket utaztat a földgömb másik felére, ahol van egy bizonyos cserje, amelynek érett magjait össze kell gyűjteni. Ezeket a magvakat vasedénybe kell rakni és nem elégetni, hanem csakaddig melegíteni, amíg megfeketednek, és a pörköltség bűzét kezdik árasztani.

Már gyanúsan nézett rám az igazgató.

— Aztán — folytattam — ezeket a félig égett magvakat porrá kell törni. De nem a port esszük meg, sem annak főzetét, hanem szerkesztünk oly edényeket, amelyekben alul víz forr, mely forró víznek a gőze áthatol a fekete homokon, miközben kiizzaszt belőle egy feketés folyadékot, amely külön edényben gyűjtendő össze és amely savanykásan-keserű, élvezhetetlen.
Most már nagy szemeket meresztett rám.

— Aztán — mondtam tovább — elmegyünk és kikeresünk a sok közül egy emlős állatot, annak is a nőstényét. Ettől mesterségesen, kínzás útján elvesszük azt fehér folyadékot, amellyel kicsinyeit táplálja. Ezt a folyadékot tűzre tesszük, a forrásig hevítjük, aztán lehűtjük, de nem addig, amíg kihűl, hanem csak addig, amíg oly meleg marad, hogy nem égeti el az embernek a száját. Az így nyert fehér állati folyadékot összekeverjük az imént nyert fekete növényi folyadékkal.

— Pfuj — mondta az igazgató.

— Aztán — folytattam rendületlenül —, hogy ezt a keveréket élvezhetővé tegyük, kimegyünk a rétre, és elültetünk egy bizonyos növényt, amelynek nagyon vastag a gyökere. De ennek a növénynek nem a levelét, virágját vagy magvát választjuk ki céljainkra, hanem éppen a gyökerét. Mikor a gyökere megkövéredik, kihúzzuk a földből, szeletekre vágjuk, és vízmedencében kiáztatjuk belőle az undorítóan édeskés levét. A gyökeret aztán eldobjuk. A piszkos lé, amelyet így nyertünk, addig párolog, amíg elveszti a vizet, és piszkosszínű kristályokat hagy maga után. Ezeket a kristályokat összezúzzuk, és különleges eljárással megfehérítjük, majd egészen apró kristályokká változtatjuk, amelyek masszává álljanak össze. Ezt a masszát apró kockákra vágjuk, és a fentebb említett fekete-fehér, növényiállati folyadékkeverékbe beleteszünk két ilyen kis kockát, megvárjuk, amíg elolvad benne, és akkor az egészet megisszuk.

Rettenetes — mondta az igazgató. — önnek a fantáziája beteg, menjen elmeorvoshoz.

Ezt az álmot csak azért írtam le, mert azóta is gyakran rémülten borzongok meg attól a gondolattól, hogy mennyit kellene küzdenie egy feltalálónak, aki a világ legnépszerűbb italát most találná fel, és így kellene bankról bankra járnia, hogy ismertesse, elfogadtassa, és az embereket meggyőzze arról, hogy ez a komplikált kotyvalék valaha népszerű és közönséges lesz.


//

Keresés a setarepules.info-n

Nálam végzett pilóták