Cohen és

Leonidák

Cohen, a bűvész
Cohen és
Cohen lova

A nevet nem szabad kimondani. Ennyit még Potrien őrmester is tud, ezért morogja folyton, hogy nom du nom…

Pedig hát tudjuk azt a nevet, hiszen írva vagyon. A jelentése állítólag: “úr”. De hiába vagyon írva, ha odaérsz a könyvben, a nevet nem olvashatod fel. Helyette azt kell mondanod, hogy “úr”. Hovatovább ez válik a névvé, és naggyal írják: Úr. De ha már ez a név, hogy Úr, akkor ezt sem szabad kimondani.

Fejfájáshoz ez is elég, de még nincs vége. Ott van például az a kérdés, hogy a tilalom nyelvekre vonatkozóan in- vagy ko-, esetleg más variáns-e? Más nyelven a név másképp hangzik. Más nyelv hangsora nincs leírva a könyvben, tehát tiltva sincsen. Akkor ezt szabad-e mondani? Szabad-e leírni? Ha nem szabad, hát jobbak-e a G-d-félék?

Az ilyen formalizmus magától is sok fonáksághoz vezet, főleg ha valaki még rá is játszik. Cohen pedig aztán igen, erősen. Ha véletlenül nem vennénk észre, hogy megszegte a tilalmat, hát maga figyelmeztet:

You say I took the name in vain
I don’t even know the name
But if I did, well really, what’s it to you?

(Hallelujah, 1984.)

De Cohen nagy ravasz: nem is követte el a vétket, amivel dicsekszik, hiszen a hivatkozott előzményben csupán egy Lord-ot mondott:

Now I’ve heard there was a secret chord
That David played, and it pleased the Lord

Mindegy, a célját elérte. Megtudtuk, hogy kényes a név tilalmára, foglalkozik vele, várható, hogy később is kerülgetni fogja, és mást ír a helyére. Mi pedig – aki bújt, aki nem – mehetünk keresgélni. Akár rögtön a következő sorban:

But you don’t really care for music, do you?

Gyanús ez a ‘music’. Miért gondolná Cohen, hogy nem érdekli a zene azt, aki épp az ő zenéjét hallgatja? Ennek így nem sok értelme van. De írjuk csak a ‘music’ helyére a nevet! Rögtön kiderül, hogy itt a sekélyhitűek nyektetése folyik, ami egy Hallelujah esetében már teljesen adekvát tartalom. Nem is csak egyszer fordul elő, hiszen a ‘you don’t really care for’ vádja szépen egybecseng a már idézett ‘well really, what’s it to you?’-val.

Az 1984-es Halleluja csak népszerűsége és a didaktika okán került előre. Valójában Cohen már az 1974-es “Who by Fire“-ben eljutott arra a csúcsra, amire a név körüljárásával halandó eljuthat:

And who by fire, who by water,
who in the sunshine, who in the night time,
who by high ordeal, who by common trial,
who in your merry merry month of may,
who by very slow decay,
and who shall I say is calling?
Ezt nehéz lenne felülmúlni, még nehezebb lefordítani. Pedig minden Cohen-szövegről való okoskodásnak elejét vehetné egy tökéletes műfordítás. Lássunk pár magyar változatot:

– és mind kihez tér, ha hívják? – énekli Kern.

– és ki szólít megmondhatom? – írja matiri.

– mit mondjak, ki szólít? – nyersfordítja Kürtösi Katalin.

Sajnos mind bicebóca, de ez nem a fordítók hibája. Nem tehetnek róla, hogy a magyarba nem jön át a “who shall I say” névkerülő mitismondjaksága; hogy a titkárnők szokásos “mit mondjak, ki keresi?” fordulata a magyar nyelvben sehogy sem hajlandó az égnek fordulni; hogy Cohen egyik legütősebb nyelvi leleménye nem bizonyult invariánsnak a magyar nyelvre.

Eddig. De még eljöhet valaki, hogy valóra váltsa Bereményi fohászát:

Ó, az az énekes
Miért nem énekelt
Minekünk
Valahogy
Bárhogyan
Akárhogy
Magyarul.

 

Akit a háttér érdekel, olvassa el Amon rabbi történetét és imáját, aki pedig arra kíváncsi, hogyan viszonyul Cohen kicsihez és nagyhoz, az erre menjen tovább.

 

Klebercz Dezső, 2008.


//

Keresés a setarepules.info-n

Nálam végzett pilóták